Az Origo Mobil Gumiszerviz története
Az OrigoGumi Kft. 2008 óta működik. 2020-ban új irányt vettünk: a hagyományos műhelyes működésből teljesen mobil gumiszervizzé alakultunk, hogy a gumicsere alkalmazkodjon az ügyfélhez, ne az ügyfél a gumiszervizhez.
Gumiszervizből kényelmi szolgáltatás
2020 környékén egyre jobban látszott, hogy a kényelmi szolgáltatások egyre nagyobb szerepet kapnak az emberek mindennapjaiban. A szezonális gumicsere ugyanakkor sokak számára továbbra is időpont-egyeztetéssel, várakozással, utazással és felesleges időveszteséggel járt.
Ekkor született meg az ötlet, hogy a gumiszervizből is valódi kényelmi szolgáltatást lehetne létrehozni: ne az ügyfél vigye az autót a műhelyhez, hanem a gumiszerviz érkezzen az autóhoz.
Így alakult át az OrigoGumi 2020-ban mobil gumiszervizzé. Azóta lakossági ügyfeleknek és céges flottáknak végzünk helyszíni gumiszerelést Budapesten és Pest vármegye számos településén.
Réz Ádám
2020-ban vettem át az OrigoGumi Kft. működtetését, és ekkor alakítottuk át a korábbi műhelyes gumiszervizt mobil szolgáltatássá.
A gumis szakmát azért is szeretem, mert számomra pont azt a változatosságot adja, amit egy vállalkozásban kerestem. Szeretem a szervezést, az ügyfelekkel való kapcsolattartást és az irodai feladatokat, ugyanakkor a fizikai munkát és magát a gumiszerelést is.
A vállalkozás működésében számomra a pontosság, a korrektség és a kiszámíthatóság a legfontosabb. Nem rövid távú haszonra szeretnénk építeni, hanem arra, hogy aki egyszer minket választott, legközelebb is nyugodtan hívjon.
Három dologból nem szeretnénk engedni
Sok minden változott az indulás óta, de van néhány alapelv, amelyhez a mai napig ragaszkodunk.
Pontosság
Az egyeztetett időpontokat komolyan vesszük. A mobil szolgáltatás egyik legfontosabb előnye éppen az, hogy az ügyfélnek ne kelljen órákat várakoznia egy gumiszervizben.
Korrekt hozzáállás
Nem szeretnénk olyan munkát vagy alkatrészt értékesíteni, amelyre az ügyfélnek nincs szüksége. A célunk nem az egyszeri maximális haszon, hanem a hosszú távú bizalom.
Minőségi munka korrekt áron
Azt valljuk, hogy jó minőségű munkát átlátható és korrekt áron kell elvégezni. Ezért a szolgáltatási díjainkat előre közzétesszük, és az aktuális hivatalos árlistánk szerint dolgozunk.
Olyan emberekkel dolgozunk, akikben mi is megbízunk
Saját, állandó szerelőcsapattal dolgozunk, és a kollégáink jelentős része évek óta velünk van. Mobil gumiszerviznél különösen fontos, hogy ne csak szakmailag legyen megbízható az, aki az ügyfélhez érkezik, hanem emberileg is.
A szerelőinknél ugyanazt várjuk el, amit magunktól: pontos érkezést, kulturált kommunikációt, gondos munkát és korrekt hozzáállást.
A célunk egyszerű: az ügyfélnek ne kelljen azon gondolkodnia, hogy melyik szerelő érkezik hozzá. Ugyanazt a színvonalat kell kapnia minden alkalommal.
Gumiszerviz, amely házhoz megy
Mobil szervizautóinkban a helyszíni gumiszereléshez szükséges gépekkel és eszközökkel dolgozunk, így a legtöbb olyan munkafolyamatot el tudjuk végezni az ügyfél címén, amelyhez korábban hagyományos gumiszervizbe kellett menni.
Helyszíni gumicsere
Szezonális gumi- és komplett kerékcsere az ügyfél otthonánál, munkahelyén vagy telephelyén.
Defektjavítás
Javítható sérülés esetén a szükséges gumiszerelést helyben is el tudjuk végezni.
Flottaszerviz
Céges járművek szezonális gumiszervize közvetlenül a vállalkozás telephelyén.
Gumihotel
Igény esetén a szezonon kívüli abroncsok és komplett kerékgarnitúrák tárolását is vállaljuk.
Az ügyfél ideje is érték
A mobil gumiszerviz számunkra nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy gumiszerelő furgonnal közlekedik. A szolgáltatás lényege az, hogy a teljes folyamat kényelmesebb és kiszámíthatóbb legyen.
Időpont-egyeztetés
Előre egyeztetjük, mikor és hová érkezzünk.
Mi megyünk az autóhoz
Nem kell gumiszervizbe utazni és ott várakozni.
A munka helyben elkészül
A szükséges gumiszerviz munkát az egyeztetett helyszínen végezzük el.
Miben tudunk segíteni?
Találkozzunk a következő gumicserénél
Ha helyszíni gumiszervizre van szüksége Budapesten vagy Pest vármegyében, keressen minket telefonon vagy a kapcsolat oldalon keresztül.